2023. július 24. és 28. között tartották a 20. Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpiát (http://www.ioling.org/) Bansko városban, Bulgáriában. A megmérettetésen 38 országból 52 csapat vett részt, összesen 205 versenyzővel. Magyarországról az idén is két csapat indulhatott:
Baranyai Lili (Miskolci Herman Ottó Gimnázium)
Hegedűs Júlia (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola)
Molnár-Szabó Vilmos (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Móricz Benjamin (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Bognár András Károly (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Leiszter Flóra (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium)
Tóth Balázs (Ócsai Bolyai János Gimnázium)
Virág Máté Gergely (Eötvös József Gimnázium, Budapest)
A magyar eredmények:
Ezüstérem: Móricz Benjamin
Bronzérem: Bognár András Károly
Csapatverseny bronzérem: Baranyai Lili, Hegedűs Júlia, Molnár-Szabó Vilmos, Móricz Benjamin
Vasárnap
Első napon reggel megérkeztünk, és két kisbusszal megkezdtük kalandos utunkat. Zökennőmentes kezdet után elérkeztünk a bolgár határhoz, ahol egy 10 kilométeres kocsisor várt ránk. Az egyik sofőr azt mondta, hogy akár 12 óráig is eltarthat a várakozás. Úgyhogy vártunk. Néha kitört a kollektív dudálás. Aztán vártunk. Közben sokak megjárták az útszéli bokrokat, de ezen kívül szeplőtlenül telt az idő. Szóval vártunk. Végül 8 óra után átjutottunk Bulgáriába, majd egy rendkívül rossz állapotú benzinkúton történő megállás és további két óra kocsikázás után meg is érkeztünk Banskóba, a szállodánkhoz. Ottani idő szerint 6:00-kor már mindenki aludt, és a másnapi finom reggeliről álmodott.
Hétfő
A reggelit kihagytuk, tekintve hogy már majdhogynem reggel volt, mire megérkeztünk, és csak dél körül keltünk fel. Nem sokkal később következett is a verseny megnyitója. Egy rövid beszéd után elkezdődött a csapatok bemutatkozása, itt a különböző csapatok nemzetiségeinek országából származó zenék videoklipjeit néztük meg, amelyek gazdáját a többieknek kellett kitalálnia. Kiderült, hogy a zenék sorrendjét az adott ország fővárosának átlagos tengerszint feletti magassága szabta meg. Ezt követte egy „mérsékelten komoly” hangvételű szabályismertető. Úton vissza a hotelbe közelebbről is szemügyre vehettük a többi csapatot, akik között számos ismerős arcot láthattak azok, akik voltak tavaly is. Minimális kitérővel tartottak egy drónos fotózást egy csendesebb téren (ahol azt is megtudtuk, hogy a kiosztott bolgár ásványvizes palackok kupakja kísértetiesen hasonló árnyalatú a kazahok zászlajához), majd elértük a hotelt. Este még elmentünk egy rövid sétára a parkba, hogy az utolsó verseny előtti tanácsokat meghallgassuk a csapatvezetőktől, majd lefeküdtünk.
Kedd
Július 25-én, kedden, egy hosszú alvás után kipihenten ébredtünk 7:30-kor az egyéni verseny napján. Mindenki izgatottan ment le reggelizni, majd 9 órakor közösen indultunk el szerencse-üdítőinkkel felszerelkezve a közelben található Neofit Rilski Gimnáziumba, ami a verseny helyszíne volt. Csapatvezetőink, János és Ákos a leendő feladatokat próbálták megtippelni, a verseny előtt csapatfotót is készítettünk. 10-kor kezdődött a hatórás egyéni verseny, melyre a szervezők hideg ebéddel láttak el minket. A versenyen megismerkedhettünk a guazacapáni xinka igealakokkal, az apurina nyelv mondataival, a tengerparti marind nyelv felkiáltó mondataival, a síksági krí nyelv igéivel és a szupjire nyelv számrendszerével. A hat óra lejárta után megkezdődött a csapaton belüli egyeztetés és megoldásmegbeszélés. Mindenki elmondta, mire jutott, a feladatok elnyerték a csapatok tetszését. A verseny után visszatértünk a hotelbe elfogyasztani a vacsoránkat, majd Jánosékkal közösen videókat néztünk. A videózás után még áttértünk a másik hotelbe szocializálódni a többi ország versenyzőivel. Este 11-ig maradtunk, majd aludni mentünk a fárasztó nap után.
Szerda
Szerdán a rilai kolostorba látogattunk el, ami Bulgária egyik világörökségi helyszíne. Közel két óra buszozás után megcsodálhattuk a kolostor freskóit és a pompásan díszített belső világát. Amíg a kolostor körül sétáltunk, lehetett különböző szuveníreket venni (például Bibliát is), illetve arra is jó alkalom volt, hogy beszélgessünk és ismerkedjünk a többi csapattal. Ezután egy közeli étteremben ebédeltünk, ahol egy kiadós háromfogásos ebéddel készültek. Az étkezést követően ki lehetett próbálni egy hagyományos bolgár táncot, majd átváltottak olyan számokra, amiket mindenki ismert, és lehetett bulizni. Amikor már mindenki kitáncolta magát, elindultunk vissza Banskóba, valószínűleg többen is aludtak a buszon.
Csütörtök
Uborka
Csütörtök reggel kissé még fáradtan fogyasztottuk el a reggelit, viszont 9.30-ra már mindkét csapat készen várta a csapatverseny kezdetét. Mi, az uborka csapat (Juli, Beni, Vilmos és Lili) már háromnegyed tízkor nekikezdtünk a feladatnak. Az azt követő négy órát kihasználtuk, és minél több szót próbáltunk megfejteni a feladatul kapott murrinh-patha nyelvű szótárból. Az idő leteltével fellélegezhettünk – véget ért az utazásunk második és egyben legutolsó megmérettetése is. Levezetésképp délután a fiúk fociztak a helyi srácokkal, mi, lányok, kisebb túrára indultunk a városban. Megnéztük a helyi könyvesboltot, majd fagyiztunk is. Vacsoránál sok négylábú barátot szereztünk, majd az esti kvízen néhány kétlábút is. A kvízen több körben kellett véletlenszerűen összeválogatott csapatokban kieszelni a megoldást. Egyszer képek alapján kellett írásrendszereket felismernünk, másszor ismert élőlényekről kellett beazonosítani az országot. Érdekes élmény volt, közben sok embert ismerhettünk meg. Tudván, hogy másnap már nem vár ránk semmilyen megpróbáltatás, csak az eredményhirdetés, a szállodába visszaérve még a folyosóra kiülve beszélgettünk.
Teniszütő
Az olimpia egyik legjobban várt részére, a csapatversenyre csütörtökön került sor. Sejtéseink beigazolódtak, a feladatban bizonyos ausztrál őslakosok gondolkodását is meg kellett érteni nyelvük sajátosságai mellett. Így sokat tanakodtunk azon, hogy a kígyó hosszú dolognak vagy állatnak minősül-e, és hogy miért használnak 2 szót a tündérrózsára. A verseny végeztével gyorsan egyeztettünk az Uborkákkal (szokásunkhoz híven a folyosón ülve), akik kicsit magabiztosabbak voltak (mint kiderült, okkal:)). Rövid pihenő után elindultunk a focipályára, ahol bolgár kissrácok és velünk egykorú helyiek ellen is kiálltunk. Ezalatt Balázs a másik hotelbe ment japántudását gyakorolni, Máté pedig a mienkben ismerkedett. Vacsora alatt felhívtuk Ábelt, korábbi olimpikont, és egy szembesítés során az is kiderült, hogy a török csapatvezető valóban ismeri a török Star Warst. A kvíz után már úgy tértünk nyugovóra, hogy holnap minden kiderül.
Péntek
A díjkiosztó napján mindannyian a csapatpólónk vettük fel, és együtt mentünk át a Community Centerbe, ahol a feladatok írói bemutatták a megoldást és a nyelveket, és okleveleket osztottak ki az egyes feladatokat legjobban megoldóknak. Ezután ebédszünet jött, az étterembe a nepáliakkal, az oroszokkal és a szlovénokkal mentünk, és egy kedves bolgár önkéntes kísért el minket, aki a helyi ételeket is bemutatta. Majd egy kis szünet következett a díjátadó előtt. Az első érmet Andris szerezte, ez egy bronz volt, a következő Beni volt, aki a tavalyi bronza után idén ezüstöt nyert. És a csapat eredményhirdetésen a Hungary Uborka csapat, aminek Beni, Lili, Vilmos és én (Juli) voltunk a tagjai, bronzérmet kapott. Szerintem összességében elégedetten távozhattunk.
Szombat
Szombaton a hazaúton kívül már semmilyen program nem várt ránk. Mindannyian nagyon fáradtan mentünk le reggelizni, talán ezért történhetett meg, hogy a bolgárok egyik leghíresebb reggelijét, a mekicát (ami egy olajban sült tészta, talán a fánkra hasonlít a legjobban) lángosnak hittük. Ezután még a hotel éttermének egyik hátsó, eldugott asztalán, hogy a pincérek ne vegyenek észre minket, reggelit csináltunk. Kilenc körül aztán beszálltunk a kisbuszba, és elindultunk hazafelé. Az úton természetesen még találtunk alkalmat a tanulásra: bevezettük Ákost Avril Lavigne és a pop-punk világába, ő pedig cserébe felvázolta nekünk a különbséget a kebab és a gyros között. Szerencsére hazamenet nem kellett annyit várakoznunk a határokon, mint vasárnap, így este fél tizenkettő körül megérkeztünk törzshelyünkhöz, a Nyelvtudományi Kutatóközponthoz.