- Odaút
Utunkat Brazíliába július 22-én, a megnyitó előtt két nappal kezdtük meg. A csapat egyik fele Bécsből, a másik Budapestről indult, majd egy kisebb rohanás után együtt szálltunk fel a legelső közös, Frankfurtból induló járatra. A tizenkét órás utat ki-ki a maga módján vészelte át, volt időnk kicsit beszélgetni, filmet nézni, rápihenni az előttünk álló versenyre. Mi épségben landoltunk São Paulóban, a csomagjaink annál kevésbé – a bécsi csapat már az első nap akadályba ütközött, mivel bőröndjeink Európában maradtak. A négyórányi várakozást a reptéren kissé fáradtan (tehát sok kávéval) és szomorúan vészeltük át, de a harmadik, São Paulo és Brazíliaváros közti repülőút után végre elértük úticélunkat. A reptéren már buszokkal vártak minket, így gyorsan megérkeztünk a szállodába és elfoglaltuk a szobáinkat. A nap folyamán még körbenéztünk a környéken, majd a vacsora után kimerülten dőltünk ágyba.
- Első nap (látogatás a nagykövetségen; megnyitó)
Az első napunk egy kis ismerkedéssel kezdődött. Reggeli után a közeli parkban különböző játékok keretein belül ismerhettük meg jobban a többi résztvevő ország csapatainak tagjait. Innen a magyar nagykövetség felé vettük az irányt, ahol helyi gyümölcsöket és desszerteket kóstolhattunk meg, valamint betekintést nyerhettünk Brazíliaváros történelmébe és a brazil városi élet néhány fontos szabályába is. A kertben tett sétánk során pedig a növényvilág egy részét csodálhattuk meg (mangó- és banánfát többek közt). Innen fájó szívvel búcsút véve indultunk tovább, hogy részt vegyünk a megnyitón, melynek helyszíne a Brazíliavárosi Egyetem volt. Itt több zenés-táncos előadás között sor került az önkéntesek, a zsűri, illetve a résztvevő országok bemutatására (az utolsóra egy kis tippjáték formájában), majd elkészítettük a nagy, közös, minden országot tartalmazó csoportképet is. Sajnos csúszás miatt a megnyitó utolsó részét a következő napra kellett halasztani, így fáradtan tértünk vissza a szállodába, remélve, hogy a következő nap kicsit rövidebb és pihentetőbb lesz.
- Második nap (városnézés)
A csütörtöki napunkat a Wikidata IOLab foglalkozással (amely egy rövid ismertetőből és Wikipédia-oldalak szerkesztéséből állt) kezdtük a Brazíliavárosi Egyetem egyik előadótermében, majd ugyanitt került sor az előző nap megkezdett megnyitó befejezésére is. Ezután az egyetemhez tartozó menzán ebédeltünk. A délutáni program városnézés volt, ehhez három csoportra osztottak minket, aszerint, hogy ki mire jelentkezett. A csapat nagy része a Nemzeti Múzeum és a brazíliavárosi katedrális meglátogatását választotta, míg a többiek a brazil nemzeti bank brazíliavárosi kulturális központjában (Centro Cultural Banco do Brasil) jártak. Minden csoportot elvittek a város közepén álló régi tévétoronyhoz is, ahol lehetőségünk volt felmenni és megnézni a várost felülről, így látva a mögötte rejlő szabályos, repülőgépre emlékeztető várostervezést is. Ezután busszal végighaladtunk az Eixo Monumentalon, Brazíliaváros központi sugárútján, hogy elérjük aznapi utolsó programunk helyszínét, a Praça dos Três Poderest, Brazília politikai központját. A téren először a város történelméről hallhattunk egy keveset, majd megtekintettük a három hatalmi ág főépületeit: kétoldalt a Palácio do Planaltót (a végrehajtó hatalom épülete) és a Legfelsőbb Bíróság székhelyét, középen pedig a Brazil Nemzeti Kongresszus két tornyát. A hosszú program estefelé ért véget, amikor visszaértünk a hotelbe, ahol már csak a pihenésre fókuszáltunk, hogy a másnapi egyéni versenyen jól teljesítsünk.
- Harmadik nap (az egyéni verseny napja)
Az egyéni verseny reggelén mindenki idegesen ébredt, mégis próbáltunk valamennyit enni a nagy megmérettetés előtt. Izgatottan vártuk a feladatokat, az egyetemre vezető út során is a várható feladatok típusát találgattuk. Néhányunknak igaza lett – a szokásos mondattani feladatok mellett idén igazán színes, képekkel teli feladatokat is kaptunk. A hatórás verseny után mindenki úgy hagyta el a nekünk kijelölt termeket, mintha fejbe vágták volna, viszont nem volt időnk pihenni, délután újból útnak indultak a szállodától a buszok! Egy zenés-táncos mulatságon vettünk részt, ahol finom ételekkel és jó hangulattal vártak minket, majd késő este a gyors élménybeszámolók után ágyba dőltünk.
- Negyedik nap (kirándulás a vízeséshez)
Szombaton az “ép testben ép lélek” jegyében kirándulni mentünk az Itiquira-vízeséshez. A körülötte lévő nemzeti park a rengeteg zöld fával, színes növénnyel és a félénk, csak néha előbújó majmokkal hatalmas váltás volt Brazíliaváros nagyvárosi hangulatához képest, amire már mindenkinek szüksége volt. Befele menet két részre szakadtunk, mert volt, aki fel akart menni a vízesés legtetejéhez egy hosszabb túra keretén belül, és volt, aki inkább csak nyugodt kikapcsolódásra vágyott az aljánál. Végül különböző adminisztratív okokra hivatkozva egy csapat mindenre elszánt bolgáron kívül senkit nem engedtek fel az útvonalon, de az önjelölt Indiana Jonesoknak sem kellett elkeseredni, mert volt bőven elég megmászandó szikla a vízesés aljánál is. Sokan még fürödtek is, bár valójában mindenki csurom vizes lett, hiszen a 168 méteres zuhatag óriási erővel ért földet, olyan volt, mintha az eső esett volna. Nagyon párás volt a levegő! Sokat beszélgettünk egy lengyel versenyzővel és a csapatvezetőjével, akiről kiderült, hogy magyart tanult az egyetemen. Elmondtuk egymásnak a saját nyelvünkön a Lengyel, magyar két jó barát mondókát, és nevettünk azon, hogy milyen jól támasztjuk alá a sztereotípiákat.
Hazafelé a buszon, mielőtt mindannyian elaludtunk volna, még megbeszéltük, hogy vajon tudnak-e a lovak és a tehenek közel egymás mellett élni; a konklúzió: tudnak. De vajon szeretnek is?
- Ötödik nap (Őslakos Népek Múzeuma; kulturális workshopok)
Vasárnap különböző kulturális programok vártak ránk. Reggel az Őslakos Népek Emlékművét tekintettük meg, ahol a bennszülöttek életéről szóló kiállításon kívül készültek nekünk egy előadással, majd egy tradicionális éneket is megtanulhattunk. Ebédünket a Colégio Seriös magániskolában fogyasztottuk el, utána pedig különböző, a brazil kultúrát bemutató workshopokon vettünk részt. Belekóstolhattunk a dobolásba, csokoládékészítésbe, illetve különböző játékokba, az aktívabb elfoglaltságokra vágyók pedig választhattak a különböző brazil táncok, pingpong, parki séta és egyéb programok közül. A workshopok után – a közös mozizás kárára – úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk haza. Útközben benéztünk egy templomba, bevásároltunk, majd megcsodáltuk a Riviera Hotel névre hallgató építészeti gyöngyszemet is. Az estét a biliárdon és a szállás tetején található medence kipróbálásán kívül a másnapi csapatversenyre való pihenés határozta meg.
- Hatodik nap (a csapatverseny napja)
Hétfőn, reggeli után, kilenc órától került sor a csapatversenyre. A csapatoknak nyelvek rokonságát meghatározó algoritmusok működését kellett megfejteniük. A megfejtett struktúrák segítségével aztán újabb megadott szavak alapján más nyelveket is el kellett helyezniük családfákon. A feladatra négy órát kaptunk, ami olyan gyorsan elszállt, hogy szinte még enni sem maradt időnk munka közben. Ebéd után a Brazíliavárosi Egyetemen hallgathattunk meg előadásokat, vagy különböző brazíliai nyelvekről, vagy a LIBRAS-ról, azaz a brazil jelnyelvről. A csapat nagyobb része az utóbbit választotta, és többek között megtanultuk, hogy hogyan kell kifejezni a jelnyelven az igét, alanyt és tárgyat, vagy például hogyan kell jelnyelven tapsolni. Mindezt egy olyan brazil professzor mutatta meg, akinek ténylegesen ez az anyanyelve. Végül vacsora után, akinek még volt hozzá energiája, részt vehetett a Seriös középiskolában megrendezésre kerülő kvízjátékon is. Először hármas csoportokba osztottak bennünket, és így kellett különböző rövid feladatokat megoldani, majd kiválasztották a legjobbakat, akik egy nyelvekről, különböző kultúrákról szóló, illetve egyéb általános műveltségi kérdésekből álló kvízben mérhették össze tudásukat.
- Hetedik nap (eredményhirdetés)
Az utolsó napon volt a reggeli időbeosztás a legkényelmesebb, nemcsak időben, hanem a ránk váró komoly szellemi erőfeszítés hiányának tudatában.
A kampuszon, ahol délelőtt a lezáró ünnepség kezdetét vette, a hosszas kulturális szónoklatok után gyakorlati síkra lépett az egyéni verseny feladatmegoldásainak ismertetése. Az előadások a megszokott informális stílusban zajlottak, és természetesen lelőtték az összes olyan feladat poénját, amelybe az embernek nem volt ideje élőben belekezdeni. Miután az ötödik egyéni feladat megoldásait is hallhattuk, pár szervező már tovább is akart ugrani az ebédhez, amíg páran az első sorból nem emlékeztették őket a csapatfeladat létezésének tényére. Ezt követte az említett előadás, majd az indulás a buszokhoz. Az ebédet egy közeli svédasztalos luxusétteremben kaptuk, ahol én étvágy híján nem fogyasztottam, viszont a hely igen látványos volt a peonza-csillárokkal, szobrokkal és szökőkutakkal együtt.
Az eredményhirdetés hosszú volt. Mivel a jutalmakat értékük szerint növekvő sorrendben osztották ki, az időhúzással elért feszültségkeltés a legjobb eredményt elérőket sújtotta a legembertelenebbül. Azonban a magyar szempontból stresszesnek, de eseménytelennek mondható dícséret- és bronzéremosztás után Rudi hirtelen ezüstérme rögtön felfrissítette a csapat nemzeti büszkeségtudatát, majd a saját (Máté) érmemnek – és ezzel együtt annak, hogy először született egyszerre két magyar ezüst – köszönhetően a tetőfokára hágott a hangulat. A csapatverseny a tavalyitól eltérően (ugyanakkor az azelőtti évtized versenyeihez hasonlóan) sajnos nem termett több babért a magyaroknak. Végül elkészítettünk az idei év Finnugor Fotóját, és találkoztunk élőben a magyar nagykövettel is, amíg lassan be nem sötétedett.
Az idei Farewell Party a megszokotthoz hűen élettel teli volt, a magyar csapat pedig a tavalyihoz hasonlóan idén sem került sorra a karaokénál, szóval a fürgeségben még van mit fejlődni Tajvanig.
- Visszaút
Némi délelőtti bevásárlás és egy gyors, elvitelre kért ebéd után busszal vittek ki minket a brazíliavárosi reptérre. Onnan együtt repültünk São Paulóba egy Latam-járattal, amin kaptunk nasit és innivalót is. São Pauloban viszonylag sok időnk volt az átszállásra. Frankfurtba közel 12 óra volt az út, de a leszállás után nem tudott rögtön beállni a helyére, így az egyik csapatnak, akiknek másfél órájuk lett volna az átszállásra, csak ¾ óra állt rendelkezésre. Végül a gépet egy nagyobb rohanást követően elértük, és épségben megérkeztünk Budapestre – a csomagjaink viszont Frankfurtban ragadtak. A Bécsbe repülő csapat is épségben hazaért, de náluk is volt olyan, akinek csak később jött meg a bőröndje.